2023-as kilátások Ukrajna és a háború tekintetében - Scott Ritter elemzése
Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje, aki a volt Szovjetunióban fegyverzetellenőrzési szerződéseket hajtott végre, a Perzsa-öbölben szolgált a Sivatagi Vihar hadművelet idején és Irakban felügyelte a tömegpusztító fegyverek leszerelését. Legutóbbi könyve a Clarity Press által kiadott Disarmament in the Time of Perestroika. (A teljes cikkét lefordítottam számotokra a kapcsolódó linkekkel és tudásanyaggal kiegészítve - VilagHelyzete)
Tekintettel a minszki megállapodások kétszínű történetére, nem valószínű, hogy Oroszországot diplomáciai úton le lehet beszélni katonai offenzívájáról. Így 2023 a jelek szerint a folyamatos erőszakos konfrontáció évének ígérkezik.
Közel egy évnyi drámai akció után, amikor a kezdeti orosz előrenyomulásra ukrán ellentámadással válaszoltak, az orosz-ukrán konfliktus frontvonalai stabilizálódtak, mindkét fél véres pozícióháborút folytat és brutális harcban őrlik fel egymást, miközben várják a következő nagyobb kezdeményezést bármelyik fél részéről.
Az Ukrajna elleni orosz invázió egyéves évfordulójának közeledtével az a tény, hogy Ukrajna idáig jutott a konfliktusban, erkölcsi és - kisebb mértékben - katonai győzelmet is jelent.
Az Egyesült Államok vezérkari főnökeinek elnökétől a CIA igazgatójáig a legtöbb magas rangú nyugati katonai és hírszerzési tisztviselő 2022 elején úgy ítélte meg, hogy egy Ukrajna elleni nagyszabású orosz katonai offenzíva gyors és döntő orosz győzelmet eredményezne.
Az ukrán hadsereg rugalmassága és bátorsága mindenkit meglepett, beleértve az oroszokat is, akiknek eredeti akcióterve, beleértve a feladatra kijelölt erőket is, nem bizonyult megfelelőnek a kijelölt feladatokhoz.
Az ukrán győzelemnek ez a felfogása azonban félrevezető.
A diplomácia halála
Ahogy a por leülepszik a csatatéren, egy minta rajzolódik ki az Ukrajna lerohanására vonatkozó orosz döntés mögött álló stratégiai elképzelésről.
Miközben a nyugati mainstream narratíva továbbra is az orosz akciót egy provokálatlan agresszió elhamarkodott aktusának állítja be, a tények olyan mintázatot mutatnak, amely arra utal, hogy az ENSZ Alapokmány 51. cikke szerinti megelőző kollektív önvédelemre vonatkozó orosz érvnek lehet alapja.
A 2014-es és 2015-ös minszki megállapodások elfogadásáért felelős tisztviselők (Petro Porosenko volt ukrán elnök, Francois Hollande volt francia elnök és Angela Merkel volt német kancellár) nemrégiben tett beismerései azt mutatják, hogy a minszki megállapodások célja - a 2014 utáni donbásszi konfliktus békés rendezésének előmozdítása volt az ukrán kormány és az oroszbarát szeparatisták között - nem volt több és nem volt más, mint HAZUGSÁG!
🔴 Ehelyett a minszki megállapodások e trojka szerint alig voltak többek, mint eszköz arra, hogy Ukrajna időt nyerjen arra, hogy a NATO segítségével olyan hadsereget építsen ki, amely képes a Donbassz sorsára juttatni és kiűzni Oroszországot a Krímből.
🟡 Ennek fényében teljesen új megvilágításba kerül az Egyesült Államok és a NATO által Nyugat-Ukrajnában létrehozott állandó kiképző létesítmény - amely 2015 és 2022 között mintegy 30 000 ukrán katonát képez ki NATO-szabványok szerint, kizárólag azzal a céllal, hogy szembeszálljanak Oroszországgal Kelet-Ukrajnában.
🟢 Ukrajna, Franciaország és Németország beismert kétszínűsége ellentétben áll azzal, hogy Oroszország 2022. február 24-i, Ukrajna lerohanásáról szóló döntése előtt ismételten ragaszkodott a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához.
2008-ban William Burns, az Egyesült Államok korábbi oroszországi nagykövete, a CIA jelenlegi igazgatója arra figyelmeztetett, hogy
Oroszország a NATO minden olyan törekvését, amely Ukrajnának a NATO-ba való bevonására irányul, nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintené, és ha ezt folytatná, orosz katonai beavatkozást provokálna.
Burns ezen feljegyzése nagyon fontos kontextust biztosít a 2021. december 17-i orosz kezdeményezésekhez, amelyek egy új európai biztonsági keret létrehozására irányulnak, amely Ukrajnát a NATO-n kívül tartaná.
❗ Egyszerűen fogalmazva, az orosz diplomácia pályája a konfliktuskerülés volt.
Ugyanez nem mondható el sem Ukrajnáról, sem nyugati partnereiről, akik a donbászi/krími válságok katonai eszközökkel történő megoldásához kapcsolódó NATO-bővítési politikát folytattak.
Game Changer, nem Game Winner
Az orosz kormány reakciója arra, hogy az orosz hadsereg nem tudta legyőzni Ukrajnát a konfliktus nyitó szakaszában, fontos betekintést nyújt az orosz vezetés céljaival és célkitűzéseivel kapcsolatos gondolkodásmódjába.
A döntő győzelem elmaradása miatt az oroszok késznek tűntek elfogadni egy olyan eredményt, amely az orosz területi nyereséget a Donbasszra és a Krímre korlátozta, valamint Ukrajna beleegyezését, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz.
Valójában Oroszország és Ukrajna a 2022 április elejére Isztambulba tervezett tárgyalásokon egy ilyen irányú megállapodás hivatalossá tételének küszöbén állt.
Ez a tárgyalás azonban meghiúsult az akkori brit miniszterelnök, Boris Johnson közbenjárására, aki az Ukrajnának nyújtott katonai segítség folytatását ahhoz kötötte, hogy Ukrajna hajlandó a tárgyalásokkal szemben a csatatéren kikényszeríteni a konfliktus lezárását.
Johnson beavatkozását a NATO azon értékelése motiválta, hogy a kezdeti orosz katonai kudarcok az orosz gyengeséget jelzik.
A NATO-ban uralkodó hangulat, amely Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilvános nyilatkozataiban tükröződik
("Ha [Vlagyimir] Putyin orosz elnök győz, az nemcsak az ukránok számára jelent nagy vereséget, hanem mindannyiunk számára és ez mindenkire veszélyes lesz")
és az USA. Lloyd Austin nevű védelmi minisztere mondta:
("Azt akarjuk, hogy Oroszországot olyan mértékben meggyengítsék, hogy ne tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanásával tett")
az orosz-ukrán konfliktust egy olyan proxy-háborúként akarta felhasználni, amelynek célja Oroszország olyan mértékű meggyengítése volt, hogy soha többé ne törekedjen egy Ukrajnához hasonló katonai kalandra. [Egy szerencsétlen gazdasági háborúval párosulva az orosz kormány megbuktatását is célozta, amint azt Joe Biden elnök tavaly tavasszal elismerte.]
Ez a politika adta a lendületet ahhoz, hogy jóval több mint 100 milliárd dollár értékű támogatást, köztük több tízmilliárd dollárnyi fejlett katonai felszerelést juttassanak Ukrajnának.
Ez a masszív segélyinfúzió sorsfordító esemény volt, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy az elsődlegesen védekező pozícióból átálljon egy olyanra, amelyben az újjáalakult, kiképzett, felszerelt és NATO-szabványok szerint szervezett ukrán hadsereg nagyszabású ellentámadásokat indított, amelyekkel sikerült kiszorítani az orosz erőket Ukrajna jelentős területeiről.
Ez azonban nem volt egy győztes stratégia - távolról sem.
Katonai matematika
A lenyűgöző ukrán katonai eredmények, amelyeket a NATO által nyújtott katonai segélyek tettek lehetővé, hatalmas áldozatokkal és anyagiakkal jártak. Bár a két fél által elszenvedett veszteségek pontos számítása nehéz, az ukrán kormány is széles körben elismeri, hogy az ukrán veszteségek súlyosak voltak.
Mivel a harcvonalak jelenleg stabilizálódtak, a kérdés, hogy a háború hogyan folytatódik, az alapvető katonai matematikára vezethető vissza - röviden, két alapvető egyenlet közötti okozati összefüggésre, amelyek az égési arányok (milyen gyorsan tartanak fenn veszteségeket) és az utánpótlási arányok (milyen gyorsan pótolhatók ezek a veszteségek) körül forognak.
A számítás rosszat ígér Ukrajnának.
Úgy tűnik, sem a NATO, sem az Egyesült Államok nem képes fenntartani az Ukrajnának szállított fegyverek mennyiségét, ami lehetővé tette az oroszok elleni sikeres őszi ellentámadást.
Ez a felszerelés nagyrészt megsemmisült és annak ellenére, hogy Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy további harckocsikra, páncélozott harcjárművekre, tüzérségre és légvédelemre van szüksége, és bár úgy tűnik, hogy újabb katonai segélyek érkeznek, ezek későn érkeznek a csatába és nem elegendő mennyiségben ahhoz, hogy a csatatéren győztes hatást gyakoroljanak.
Hasonlóképpen, az Ukrajna által elszenvedett veszteségek aránya, amely időnként meghaladja a napi 1000 főt, messze meghaladja az utánpótlás mozgósítási és kiképzési képességét.
Oroszország ezzel szemben több mint 300 000 ember mozgósításának befejezésén dolgozik, akik a jelek szerint az orosz arzenál legfejlettebb fegyverrendszerével vannak felszerelve.
Amikor ezek az erők teljes létszámban megérkeznek a csatatérre, valamikor január végére, Ukrajnának nem lesz válasza. Ez a rideg valóság, párosulva azzal, hogy Oroszország Ukrajna területének több mint 20 százalékát annektálta, és az infrastrukturális károk megközelítik az 1 billió dollárt, rosszat ígér Ukrajna jövőjére nézve.
Van egy régi orosz mondás: "Az orosz lassan hámoz, de gyorsan lovagol". Úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban is ez a helyzet.
Mind Ukrajna, mind nyugati partnerei azon küzdenek, hogy fenntartsák az általuk kezdeményezett konfliktust, amikor 2022 áprilisában elutasították a lehetséges békerendezést. Oroszország, miután hátulról indult, nagyrészt átcsoportosította magát és úgy tűnik, készen áll arra, hogy újrakezdje a nagyszabású támadó hadműveleteket, amelyekre sem Ukrajnának, sem nyugati partnereinek nincs megfelelő válasza.
Ráadásul a minszki megállapodások kétszínű előzményeit tekintve nem valószínű, hogy Oroszországot diplomáciai eszközökkel le lehet beszélni a katonai offenzíváról.
Így 2023 a jelek szerint a folyamatos erőszakos konfrontáció évének tűnik, amely egy döntő orosz katonai győzelemhez vezet.
Hogy egy ilyen katonai győzelmet Oroszország hogyan tud egy fenntartható politikai rendezéssé alakítani, amely a regionális békében és biztonságban nyilvánul meg, azt még nem lehet tudni.
Írta: Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje, aki a volt Szovjetunióban fegyverzetellenőrzési szerződéseket hajtott végre, a Perzsa-öbölben szolgált a Sivatagi Vihar hadművelet idején és Irakban felügyelte a tömegpusztító fegyverek leszerelését. Legutóbbi könyve a Clarity Press által kiadott Disarmament in the Time of Perestroika.
Forrás és eredeti cikk címe: SCOTT RITTER: 2023 Outlook for Ukraine
Elérhető a VilagHelyzete nyári extra száma 645 oldalon!
📖 A "Háttérhatalom Nagy Könyve" címmel
Ezt egy kedves olvasó írta, aki tegnap kapta meg a kiadványt. Az ő engedélyével megosztom hozzászólását:
illetve 2490 Ft-ért megrendelhető ezen a linken: https://bit.ly/3p5M5bE
illetve 2490 Ft-ért megrendelhető ezen a linken: https://bit.ly/3p5M5bE
Elérhetőségek, amiket érdemes elmenteni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése