Oroszország nem engedheti meg magának, hogy veszítsen Ukrajnában, de az USA sem - Létezik-e nem nukleáris kiút a holtpontról? - ELEMZÉS

Oroszország nem engedheti meg magának, hogy veszítsen Ukrajnában, de az USA sem - Létezik-e nem nukleáris kiút a holtpontról?

Az eszkaláció nagyobb és veszélyesebb konfliktushoz vezethet. Moszkva és Washington kész vállalni a kockázatot? Erről írt elemzést Dmitrij Trenin, akinek teljes cikkét lefordítottam számotokra magyarra.

Dmitrij Trenin az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának tagja

Az ukrajnai konfliktus eszkalációjának és elszabadulásának veszélye nem csak állandó aggodalom, hanem valóság.

A RAND Corporation "Pathways to Russian Escalation Against NATO From the Ukraine War" című, nemrégiben megjelent tanulmányának szerzői arra figyelmeztetik az amerikai politikai döntéshozókat, hogy legyenek óvatosak kijelentéseikben és lépéseikben.

https://www.rand.org/pubs/perspectives/PEA1971-1.html

Különösen akkor, amikor a katonai magatartásról, a bevetési mintákról, a fegyverzeti képességekről és hasonlókról döntenek, hogy az általuk tett lépések ne provokálják az orosz vezetést megelőző vagy megtorló csapásokra, beleértve a nem stratégiai nukleáris fegyverek bevetését, vagy a hadjárat NATO-területre való átvitelét.

Korábban már olvashattatok arról itt az AlternativHirek.com oldalon, hogy ez a 2019-es RAND Corporation jelentés adta meg sok szempontból a mostani NATO-politika irányát Oroszország elpusztítására:

➽ "Oroszország túlterhelése és egyensúlyának megbontása" - Ez a 2019-es RAND jelentés adta meg a NATO-politika irányát? Hogyan pusztítsuk el Oroszországot

Ez teljesen összhangban van Amerika általános megközelítésével, miszerint a lehető legtöbbet kell tenni Oroszország gyengítése érdekében az ukrajnai hadszíntéren, ugyanakkor el kell kerülni, hogy közvetlenül belekeveredjenek egy Moszkva elleni háborúba.

Innen nézve Washington egyértelműen eszkalálja a konfliktusban való részvételét azzal, hogy folyamatosan teszteli az oroszok tűrőképességének határait ezekkel a lépésekkel szemben.

Az USA hiába teszi egyre magasabbra a lécet és teszteli Oroszország tűrőképességét, Moszkva meg tudta őrizni higgadtságát! De meddig vajon? 

Ez azzal kezdődött, hogy Kijevnek Javelin páncéltörő rendszereket biztosítottak; ezt aztán kibővítették M777-es ágyúkkal és HIMARS MLRS rendszerekkel; most pedig abba az irányba halad, hogy Ukrajnát amerikai gyártmányú katonai repülőgépekkel látják el és pilótákat képeznek ki ezek vezetésére. 

A nyugati szankciók új csomagjain túlmenően Oroszországnak geopolitikailag sebezhető előretolt helyőrségeire is nyomás nehezedik, akár a kalinyingrádi exklávéjába érkező és onnan induló árutranzitot, akár az Ukrajna és Moldova közé ékelődött kis területen, Transznisztriában állomásozó erőinek státuszát illetően. 

Ez utóbbit egyesek úgy emlegetik, mint Amerika ifjabb kelet-európai szövetségeseinek kísérletét arra, hogy egy második frontot nyissanak Oroszország ellen.

Eddig Oroszország cselekedetei és tétlenségei néha meglepőnek, sőt rejtélyesnek tűntek az amerikai megfigyelők számára. Moszkva tartózkodott a Lengyelországba vezető közlekedési kapcsolatok elleni csapásoktól, az ukrán - nem is beszélve az amerikai - kritikus infrastruktúra elleni kibertámadásoktól, vagy akár a Dnyeperen átívelő hidak lerombolásától. 

Ami a legaggasztóbb lépést illeti - Oroszország taktikai atomfegyverek bevetését -, ez a forgatókönyv irreleváns egy olyan helyzetben, amikor az ukrán területen ellenségeskedés folyik, az orosz erők lassan, de folyamatosan nyomulnak előre és az "Orosz Föderáció létét fenyegető veszély" - az ilyen bevetés doktrinális feltétele - szóba sem jöhet.

Az, hogy Moszkva nem reagált azonnal az olyan nagy horderejű ukrán akciókra, mint 

- Donyeck központjának folyamatos bombázása;

- a közös határukhoz közeli orosz falvak és városok elleni rakétatámadások; 

- vagy akár a Moszkva, a fekete-tengeri flotta zászlóshajójának elvesztése, amelyet Ukrajna az Egyesült Államok anyagi támogatásával eltalált és elsüllyesztett, valószínűleg azt mutatja, hogy a Kreml nem akarja, hogy az ellenség provokálja. 

Vlagyimir Putyin elnök valószínűleg jobban szereti, ha a bosszú hidegen és az általa kiválasztott időpontban kerül tálalásra. 

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebből a konfliktusból egyik fél sem fog semmit sem elfelejteni, de legalábbis az oroszok nem hajlandóak elvonatkoztatni jelenlegi központi feladatuktól - az ellenséges erők legyőzésétől Donbasszban és Ukrajna keleti és déli része feletti ellenőrzés megszerzésétől.

Eddig az Egyesült Államok által Kijevnek nyújtott katonai, pénzügyi vagy diplomáciai segítségnek nem volt döntő hatása a csatatéren. 

Minden bizonnyal támogatta a Zelenszkij-kormányt és kompenzálta az ukrán erők katonai felszerelésben elszenvedett veszteségeit, hozzájárulva ezzel az orosz előrenyomulás lassításához, de nem fordította meg a háború menetét. 

Ebből arra lehet következtetni, hogy a Kreml egyelőre nem látja szükségét annak, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyek megtörnék a Biden-kormányzat ellenállását a konfliktusban való amerikai szerepvállalás gyorsabb eszkalálására irányuló belföldi amerikai követelésekkel szemben. Jake Sullivan nemrégiben az Aspen Strategy Groupnak tett megjegyzése, amely azt mutatja, hogy a Fehér Ház vonakodik attól, hogy ATACMS rendszereket biztosítson Kijevnek, azt sugallja, hogy ennek a megközelítésnek van némi értéke.

Előre tekintve, az ukrajnai harcok alakulásának bármely forgatókönyve esetén további amerikai eszkalációra kell számítani 

- akár Oroszország folytatja a térnyerést (és integrál különböző új területeket az Orosz Föderációba), akár Ukrajna indít ellentámadást (ami eddig nem sikerült). Orosz tisztviselők aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy egy olyan ukrán provokáció lehetséges, amelyet Moszkva vegyi fegyverek bevetéseként tüntetnek fel - aminek sem katonai, sem egyéb értelemben nincs értelme, de az Egyesült Államokban minden bizonnyal elhinnék, hogy az oroszok súlyos, kirívó cselekedete - és ennek ürügyével Washington hirtelen feljebb kapaszkodhat az eszkalációs létrán.

Egy amerikai tábornok egy nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszer (HIMARs) mögött áll a Fülöp-szigeteki közös hadgyakorlaton. ©Dondi Tawatao 

A dolgok azonban még súlyosabbá válhatnak, ha az USA vagy NATO-szövetségesei belépnek Ukrajnába, vagy más módon közvetlenül belekeverednek a konfliktusba; ha az általuk Kijevnek nyújtott anyagi segítség kezd jelentős különbséget tenni a csatatéren; vagy ha ezeket a fegyvereket Oroszország területén lévő jelentős célpontok, például a krími híd megtámadására használják. 

Ezzel párhuzamosan amerikai aggodalmak merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy Oroszország a NATO területén lévő átrakodási pontokat támadhat, jelentős ellentámadásokat indíthat  az Egyesült Államok vagy szövetségesei ellen és tömegpusztító fegyvereket vethet be. 

Az utolsó pontról már volt szó, ami pedig az előző kettőt illeti, ezek a hadműveleti színtéren bekövetkező kedvezőtlen fordulatra adott válaszlépések lehetnek.

Sem Oroszország, sem az USA nem engedheti meg magának, hogy veszítsen a most Ukrajnában dúló konfliktusban. 

A különbség azonban óriási a Washington és Moszkva előtt álló helyzetek között. 

Az amerikai vezetés számára egy ukrajnai kudarc stratégiai kudarcot jelentene, amely mind belföldön, mind nemzetközi szinten politikai költségekkel járna; az orosz vezetés számára a különleges katonai művelet kimenetele egzisztenciális kérdés. Egy ilyen aszimmetrikus konfliktusban ez eszkaláció előnyt jelent, ha nem is dominanciát. 

A két ország és a világ többi része számára létfontosságú, hogy ez a harc ne lépje át a nukleáris küszöböt.

Eredeti cikk címe: Dmitri Trenin: Russia cannot afford to lose in Ukraine, but neither can the US – is there a non-nuclear way out of the deadlock?