Mindkét esetre igaz, hogy a Nyugat nem gyakorolt nyomást az általa támogatott félre, hogy tartsa be az aláírt nemzetközi megállapodásokat.
Az ukrajnai konfliktus mellett Európa most azzal szembesül, hogy Koszovóban, Szerbia elszakadt tartományában (a szerb alkotmány szerint hivatalosan Koszovó és Metóhia) is kiújulhat a konfliktus. Koszovó egyoldalú elszakadását a fő nyugati hatalmak 2008-ban elismerték.
Ez kilenc évvel azután történt, hogy a NATO megtámadta Szerbiát és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, majd a NATO-erők megszállták a tartományt és segítettek beiktatni egy albán vezetésű kormányt, amelyet a Koszovói Felszabadítási Hadsereg terrorszervezet korábbi tagjai uraltak.
A jelenlegi válságot Albin Kurti koszovói albán nemzetiségű miniszterelnök váltotta ki, aki eredetileg arra akarta kényszeríteni a régió északi részén élő többségi szerb lakosságot, hogy augusztus elsejétől fogadja el a koszovói rendszámtáblákat és személyi igazolványokat és tiltsa meg a tartományba való belépést, illetve adjon ki ideiglenes papírokat a szerb rendszámtáblával és szerb okmányokkal utazóknak.
Kurti 2021 szeptemberében már hasonló mutatványt kísérelt meg, ami válságot idézett elő, amelynek során az észak-koszovói szerbek útlezárásokat szerveztek, a koszovói rendőrség pedig állítólag megverte és megfélemlítette a szerb civileket, a belgrádi hatóságok pedig magas készültségbe helyezték a szerb hadsereget és vadászgépek átrepülését rendelték el a Szerbia és Koszovó közötti közigazgatási határ felett. Az EU végül egy ideiglenes megállapodásban közvetített, aminek folytatásaként az EU égisze alatt 2022 áprilisáig kellett volna megszületnie a végleges megállapodásnak. Ebből azonban nem lett semmi.
Koszovótól Ukrajnáig úgy tűnik, hogy van egy minta az olyan megállapodásokkal kapcsolatban, amelyekben a nyugati hatalmak keze van.
Az idei ukrajnai különleges katonai művelet kezdete óta orosz tisztviselők újra és újra megismételték, hogy a Nyugat soha nem szorította rá Kijevet, hogy teljesítse a 2015-ös Minszk 2 békemegállapodás rá eső részét, amelynek célja a Kijev és a donbászi köztársaságok közötti patthelyzet megszüntetése volt.
A közelmúltban Pjotr Porosenko volt ukrán elnök nyíltan elismerte, hogy
Ukrajna soha nem szándékozott teljesíteni a megállapodást, hanem csupán időt akart nyerni, amíg képes lesz egy olyan hadsereget kiépíteni, amely képes lesz leigázni Donbászt.
A koszovói helyzet nem sokban különbözik ettől
Az EU közvetítésével 2013 áprilisában Pristina és Belgrád között létrejött egy megállapodás, az úgynevezett brüsszeli megállapodás, amelynek értelmében Szerbiának le kellett volna bontania a koszovói "párhuzamos" rendőrségi és igazságügyi struktúrákat és meg kellett volna győznie a koszovói szerbeket, hogy fogadják el a koszovói rendőrségi és igazságügyi rendszerbe való integrációt, anélkül, hogy elismernék a terület függetlenségét.
A belgrádi hatóságok ezt meg is tették, annak ellenére, hogy a közvélemény nagy felháborodást váltott ki a lépés.
A megállapodásnak azonban volt egy második része is, amelyben Pristinát arra kötelezték, hogy megalakítsa a Szerb Önkormányzatok Szövetségét, amely jelentős helyi hatáskörökkel és Szerbiához kötődő kapcsolatokkal rendelkezik.
A brüsszeli megállapodás albán része a mai napig nem teljesült
Illetve, ahogy Aleksandar Vučić szerb elnök július 31-én megjegyezte, a brüsszeli megállapodás aláírása óta 3390 nap telt el, és még mindig semmi jele a társulásnak.
Ahogy Ukrajna esetében is, a kollektív Nyugat abszolút nulla nyomást gyakorolt az általa támogatott félre, hogy teljesítse az aláírt nemzetközi megállapodás rá eső részét. És ismét, mint Ukrajna esetében, ez arra ösztönözte Pristinát, hogy egyre harciasabb álláspontot képviseljen, ami könnyen komolyabb konfliktushoz vezethet.
Az ukrajnai konfliktusnak köszönhetően van egy további összetevője is a koszovói keveréknek.
A szerbek ugyanis - mind Szerbiában, mind Bosznia-Hercegovinában - gyakorlatilag egyedül állnak az európai népek között azzal, hogy nem hajlandók csatlakozni az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz és következetesen nyíltan támogatják Oroszország különleges ukrajnai katonai műveletét.
Ennek eredményeként a belgrádi kormányra a főbb nyugati fővárosok, valamint az EU és a NATO folyamatos és egyre növekvő nyomást gyakorolnak, hogy változtasson politikáján és csatlakozzon a Nyugat kollektív gazdasági öngyilkosságához.
Mivel Belgrád diplomáciailag kemény diónak bizonyult a Nyugat számára, amikor Oroszországgal való szembenállásról van szó, egyáltalán nem túlzás elképzelni, hogy a koszovói albánok a Nyugat számára hasznos eszköznek tűnhetnek, amellyel Belgrádot még jobban meg lehet szorítani. Ugyanolyan cinikus módon, mint ahogyan a szerencsétlen ukránokat is arra használják, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra és gyengítsék azt.
Az elkövetkező napok és hetek minden bizonnyal sok mindent elárulnak majd.
Bíztatónak tűnhet az az átmeneti haladék, amelyet az hozott, hogy a koszovói hatóságok egy hónappal, szeptember 1-jéig elhalasztották a szerb rendszámtáblák és személyazonosító okmányok betiltását. Azonban mindig szem előtt kell tartani, hogy a Nyugatnak minden szükséges eszköze megvan ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Pristinára, hogy teljesítse a brüsszeli megállapodást, és általában véve, hogy csak viselkedjen. Koszovó teljes mértékben függ a nyugati pénzügyi támogatások folyamatos áramlásától és a NATO biztonsági támogatásától.
A szerb elnök nyilvánosan kijelentette, hogy Szerbia nem érdekelt a konfliktus kiújulásában, de nem engedi, hogy a koszovói biztonsági apparátus bántalmazza és visszaéljen a lakosságával. Ha a fő nyugati hatalmak nem fogják vissza Kurtit, és ahelyett, hogy a korábban aláírt megállapodások teljesítésére szorítanák, hagyják, hogy szeptemberben, vagy még korábban, erőszakot alkalmazzon, és megtegye bejelentett egyoldalú lépéseit, az legalább két dolgot jelenthet:
1) hogy az újabb koszovói erőszak fenyegetését a Nyugat arra használta fel, hogy Belgrádtól újabb engedményeket csikarjon ki, talán a színfalak mögött, amelyeknek köze van egy új szerb kormány megalakításához, vagy
2) hogy a Nyugat ostromlott politikai elitje akarja és talán kétségbeesetten szüksége is van egy újabb konfliktus kirobbanására Európában.
Vagy talán mindkettő.
Az egyetlen dolog, amit sajnos nehéz elképzelni, hogy az USA és az EU valóban tesz is valamit, ami alapvetően hozzájárul a válság békés megoldásához.
Az eredeti cikk címe:
In Kosovo as in Ukraine, the same Western ‘invisible hand’ foments conflict
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése