Amerikát a titkolózás irányítja
A fenyegetés hazugsága a politikai elnyomás eszközévé vált.
Mit jelent az, amikor Biden elnök "a polgárháború óta a demokráciánk elleni legsúlyosabb támadásnak" nyilvánít egy olyan eseményt, amelyben négy ember halt meg, mindannyian Trump támogatói és köztük csak egy ember erőszak által, a The New York Times pedig azzal ünnepli az évfordulót, hogy "Most már minden nap január 6."?
A politika mint állandó válság implikációja feltűnően úgy hangzik, mint a háború definíciója.
Ezt a nyilvánvaló fenyegetettséget, amelynek szeptember 11. után ismerősnek kellene lennie, a kormányok és a magánvállalatok egyaránt arra használják, hogy még több felelősségre nem vonható hatalommal ruházzák fel saját magukat. Működéséhez a hatalom arra támaszkodik, hogy a nyilvánosságot megfélemlítse a titokban működő intézmények szakértelme és tekintélye. Ezek a módszerek rendkívül hatékonynak bizonyultak az amerikai bürokráciák hatalmának védelmében.
A bürokratizált titkolózással az a probléma, hogy mit tesz a társadalom többi részével. Ahogy az illúziók valóságosnak tűnnek és az igazságkeresés formális mechanizmusai csak elzárva jelennek meg, az összeesküvések erényes alternatívaként kínálják magukat.
Ennek ösztönzése egy olyan országban, ahol a paranoia és a vad igazságkeresés mélyen gyökerező törzse már kialakult, veszélyes kockázatot jelent.
A január 6-án jelenlévő fantázia és színpadiasság elemei - a Capitolium megrohamozásának kosztümös díszletétől az évfordulós megemlékezés Broadway-giccséig - rámutatnak az esemény kettős eredetére: az amerikai biztonsági államra és a paranoid képzeletre, amely az ámokfutó kormányzati titoktartás mellékterméke.
A titkolózás a huszadik század nagy konfliktusai során kialakult közigazgatási állam intézménye. Elsősorban az különbözteti meg, hogy minden benne van, csak éppen kivizsgálás nélkül marad" - írta Daniel Patrick Moynihan tudós és amerikai államférfi hosszú közéleti pályafutása vége felé, amikor az árnyékban rejlő hatalom felé fordította figyelmét.
Moynihan, New York demokrata szenátora a faji hovatartozással, a szegénységgel és az amerikai család széthullásával foglalkozó, polarizáló munkásságáról volt ismert. Utolsó megjelent könyvében azonban a liberális hidegháborús harcos revizionista beszámolót adott az USA és a Szovjetunió közötti konfliktusról. Bár soha nem ingott meg a kommunistaellenes ügy igaza mellett, Moynihan úgy érvelt, hogy az erőfeszítéseket meggyengítette és eltorzította a titkolózás bürokratikus kultúrájának növekedése.
Kimért, de megsemmisítő támadást intézett a közigazgatási intézmények alvilága ellen, amelyet ma inkább DEEP STATE "mély államként" ismerünk.
A Titoktartás: The American Experience című, 1999-ben megjelent könyvében Moynihan azzal érvelt, hogy az amerikai politikát szisztematikusan torzították a hírszerző ügynökségek értékelései, amelyek eltúlozták a Szovjetunió gazdasági és katonai erejét. Mivel az ügynökségek titokban működtek, a túlzások nem csak védve voltak az ellenőrzésektől, hanem perverz módon saját növekedésüket is táplálták.
Idővel ez a folyamat alapvetően átalakította az amerikai politikai rendszert. "A titkolózás a szabályozás egy formája" - írta Moynihan a könyv nyitó sorában.
A szabályozásnak ez az új formája felügyelte a demokratikus eljárásokat és a hatalmat a választott kormányzat árnyékában működő bürokráciákra ruházta át.
Kritikái ellenére Moynihan fenntartotta, hogy a titkolózás "időnként legitim és szükséges".
Megfigyelte azonban a titkok tipológiáját, amelyben két kritikus különbségtétel volt.
1. Az első a külügyekben a nemzetbiztonság érdekében alkalmazott titkok és a belföldön az amerikai állampolgárok tevékenységének szabályozására használt titkok között volt.
2. A második, ehhez kapcsolódó felosztás a funkcionális és a szimbolikus titkok között volt.
Edward Shils szociológus 1956-os The Torment of American Secrecy (Az amerikai titkolózás kínjai) című könyvének hatására Moynihan kidolgozta a titkok mint a bürokratikus társadalmak társadalmi tényezőinek elméletét.
Richard Gid Powers történész a Secrecy című könyv bevezetőjében ismerteti e megközelítés körvonalait: "Max Weberre és Emile Durkheimre támaszkodva [Moynihan] úgy látta a titkolózást mint a szabályozás egy formáját (Weber), amely gyakran rituális formát ölthet (Durkheim) a kívülállók és kritikusok megbélyegzése érdekében (megkülönböztetve a funkcionális titkolózástól, amely egyszerűen arra törekszik, hogy a kritikus információkat távol tartsa az ellenségtől).""
Ahogy a titoktartás és titkolózás a kormányzó hatalom alapjává szélesedik, az, ami emberi dolog - félni az ismeretlentől - a paranoia és az összeesküvés fogyasztásának kultúrájává metasztatizálódik.
Moynihan nem volt egyedül, amikor előre látta ezt a végkifejletet.
George Kennan amerikai diplomata, a hidegháború másik kitartottja, George Kennan is kifejezte fenntartásait a kémkedésnek mint politikai eszköznek a normalizálásával kapcsolatban.
Könnyen válhatunk mi magunk is a megtévesztés ezen módszereinek elszenvedőivé.
Ugyanis szerzőikben és a tervezett áldozatokban is korlátlan cinizmust ébresztenek, ami miatt elveszítik a cél és az eszköz kapcsolatának minden reális megértését, abban, amit tesznek." - figyelmeztetett Kennan.
2021. Január 6. - Capitolium
A korlátlan cinizmus, amely az okot és az okozatot eltakarja mind az elkövető, mind az áldozat számára - akiket talán nem is olyan könnyű megkülönböztetni egymástól -, megfelelő keret, amellyel megközelíthetjük a 2021. január 6-án, Washington D.C.-ben lezajlott lázadás ügyetlen fantáziáját.
Négy éven át, amíg Donald Trump elnök volt, az amerikai hírszerző ügynökségek összejátszottak a kongresszus tagjaival és a médiával, hogy összeesküvést szítsanak a Trump és Oroszország közötti összejátszásról.
Az állítások olyan titkos bizonyítékokra támaszkodtak, amelyek állítólag a megfelelő hatóságok birtokában voltak és amelyek miatt bármelyik nap az elnök és társai ellen hazaárulásért indítanak eljárást.
Természetesen ez soha nem történt meg, mert amit a titkolózás eltitkolt, az egyáltalán nem a terhelő bizonyíték volt, vagy pusztán annak hiánya, hanem az a jegyzőkönyv, amely megmutatta, hogy Clinton-ügyvédek, volt kémek és jelenlegi szövetségi ügynökök együttesen hogyan gyártották le a hamis összejátszásról szóló narratívát.
Előre láthatóan a hivatalos, államilag szentesített összeesküvés mutáns ivadékként hozta létre a jobboldal ellenösszeesküvéseit, amelyek közül a leghírhedtebb a QAnon volt, egy olyan csoport, amely vezető szerepet játszott a Capitoliumi lázadásban.
Előre láthatóan a hivatalos, államilag szentesített összeesküvés mutáns ivadékként hozta létre a jobboldal ellenösszeesküvéseit, amelyek közül a leghírhedtebb a QAnon volt, egy olyan csoport, amely vezető szerepet játszott a Capitoliumi lázadásban.
Támogatóinak cinizmusából és a mély államnak a 2020-as választásokba való arcátlan beavatkozásából táplálkozva - leginkább a Hunter Biden üzleti kapcsolatairól szóló tudósítások elhallgatásából, átlátszóan hamis nemzetbiztonsági indokokkal - Trump a szavazást követő heteket azzal töltötte, hogy a támogatói dühét egy mániákus "állítsuk meg a csalást" kampánnyal szította, amely nem tett különbséget a választási beavatkozás ésszerű és nevetséges kérdései között és nemigen törődött a tiltakozás és a tömeges erőszak közötti határvonallal.
➽ A beteg igazság Hunter Bidenről és laptopjáról, aminek eltitkolásáért mindent megtett a globalo-liberális média - Fox News interjú magyarul
A zavargások másnapján az elnök, felismerve, hogy túl messzire ment, elítélte támogatóit, akik megtámadták a biztonságiakat és betörtek a Capitolium épületébe, mint akik "meggyalázták az amerikai demokrácia székhelyét". Nem sokkal később ismét védelmükbe vette őket. Egyetlen pillanatban sem vállalta a felelősséget a nemzeti megaláztatásért.
Bár Trump folytatta a csalás megállítása kampányt, mind cinizmusát, mind hatását tekintve eltörpül amellett, amit ellenfelei a kormányban és a sajtóban végrehajtottak.
A Capitolium-színjáték legmocskosabb része
Számos bizonyíték van arra, hogy az amerikai biztonsági és hírszerző ügynökségek előzetesen tudtak a január 6-ra tervezett felvonulásról és valamilyen minőségben jelen voltak a Capitoliumot áttörő csoportok között.
Tudjuk például, hogy a Proud Boys egyik vezetője, a Wall Street Journal által a Capitolium-zendülés "kulcsfontosságú felbujtóinak" nevezett csoport, az elmúlt évtizedet az FBI "termékeny" informátoraként töltötte.
Tudjuk például, hogy a Proud Boys egyik vezetője, a Wall Street Journal által a Capitolium-zendülés "kulcsfontosságú felbujtóinak" nevezett csoport, az elmúlt évtizedet az FBI "termékeny" informátoraként töltötte.
A szövetségi bűnüldöző szervek sokkal nagyobb rálátással rendelkeztek a Capitolium elleni támadásra, még akkor is, amikor az zajlott, mint az korábban ismert volt."
A Times törekvései felkapják a Revolver című jobboldali hírportálnak az FBI zavargásban játszott szerepéről szóló tudósítását, amely Ray Eppsre, az Oath Keepers milícia mozgalom egykori elnökére összpontosított.
Epps, akit a zavargásban részt vevő mintegy 700 másik személlyel ellentétben soha nem tartóztattak le és nem vádoltak meg bűncselekménnyel, a zavargásban készült videón látható, amint azt mondja az embereknek, hogy "menjenek a Capitoliumba".
Az FBI-nál már többször előfordult, hogy felnagyította a fenyegetéseket és bátorította a terroristák összeesküvéseit, amelyeket aztán lebuktathatott, hogy igazolja küldetését.
Gondoljunk csak egy folyamatban lévő ügyre, amely a michigani kormányzó elrablására irányuló tervvel kapcsolatos. Hónapokig a tervet a szélsőjobboldali szélsőséges csoportok által jelentett egzisztenciális veszély bizonyítékaként állították be, de ezek az állítások szertefoszlottak, mivel kiderült, hogy az FBI-nak 12 informátora volt a bűncselekmény kitervelésével vádolt szervezeten belül.
Az informátoroknak "az állítólagos összeesküvés szinte minden aspektusában benne volt a kezük, kezdve annak megszületésétől" - jelentette a Buzzfeed. "A részvételük mértéke felveti a kérdést, hogy nélkülük egyáltalán létezett volna-e az összeesküvés".
És mégis, ezeket a kétes áleseményeket, amelyek soha semmilyen közvetlen fenyegetést nem jelentettek Amerika demokráciájára vagy biztonsági intézményeire, az amerikai történelem legsúlyosabb támadásaihoz hasonlítják.
A 2022. január 6-i megemlékezésen Nancy Pelosi kongresszusi képviselőnő a liberális istenadta Lin-Manuel Mirandát hozta ki a Hamilton szereplőivel együtt, hogy virtuális előadást tartsanak. A legfőbb giccs eme pillanata aligha volt nevetségesebb, mint az, hogy Kamala Harris alelnök megemlékező beszédében a nagyrészt szimbolikus zavargást Pearl Harborhoz és 9/11-hez hasonlította.
Ezeknek a durva túlzásoknak az a célja, hogy az amerikaiaktól a biztonság nevében követeljék, hogy mondjanak le a jogaikról, és meggyőzzék a közvéleményt, vagy annak egy választási szempontból jelentős részét, hogy a bölcs és igazságos amerikai kormány terrorellenes kampányt folytat Trump támogatói ellen.
A projekt az amerikai biztonsági intézményrendszer teljes erejét felhasználja a Demokrata Párt szavazatszerző karjaként.
A titkolózás, akárcsak az összeesküvés, tompítja a valóság hatását.
Hosszú idővel a leleplezés után a titkok utóélete tovább gyengíti az igazság valutáját.
Figyelemre méltó például, hogy a Fehér Ház és a prominens demokraták felhevült retorikájával ellentétben a több mint 700 vádlott közül senki ellen nem emeltek vádat lázadással kapcsolatban, akit a Capitoliumi zavargásban való részvétellel vádolnak.
Ehelyett a kormány többnyire azt a stratégiát követte, hogy a birtokháborításért járó lehető legszigorúbb büntetéseket keresse.
1. Egyik oldalról ez azt bizonyítja, hogy nem történt lázadás; hogy még a kormány sem hiszi el azt a fenyegetést, amit árul.
2. A másik oldal számára azonban ez nagyjából az ellenkezőjét jelenti, azt jelzi, hogy az amerikai kormány puhány a jobboldali szélsőségekkel szemben, és hogy a hatalom a színfalak mögött a puccsisták védelmében dolgozik.
Továbbra is szükséges, de nem elégséges, hogy a hazugságokat igazsággal ellensúlyozzuk.
Amíg maga a titkolózás nem szűnik meg és a hatalom a demokráciákban ismét láthatóvá és elszámoltathatóvá nem válik, addig a paranoia és az összeesküvés fegyverkezési versenye folytatódni fog. Ez az út a hazugságok pusztításához és pusztuláshoz vezet.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete
Forrás: UnHerd
➽ Kapcsolódó VilagHelyzete.com Cikkek: ➽
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése