Svédország kulturális forradalma - A bevándorlási invázió örökre megváltoztatta az ország társadalmát és politikáját. Erről írt elemzést az UnHerd, amit teljes egészében lefordítottam számotokra.
2015-ben megtapasztaltuk a saját kulturális forradalmunkat, amelynek számos olyan tünete volt, mint az Amerikában, Nagy-Britanniában és máshol lezajlott erőteljesebb folytatásoknak. Mielőtt még a "Trump derangement szindróma" létezett volna, Svédországban az emberek már feljelentették egymást, személytelenítették egymást a rossz gondolkodás okán és őrjöngő nyilvános harcokat folytattak.
Abban az időben a heterodox vagy disszidens svéd gondolkodók (amely csoportba én minden bizonnyal tartozom), szinte politikai háttértől függetlenül, úgy gondolták, hogy az országunkat sújtó drámai társadalmi és politikai görcsök valami sajátos és csak Svédországra jellemző dologból erednek.
Erre rámutatni azonban kockázatos vállalkozás volt.
De most, évekkel később már látjuk, hogy ezek a csatasorok pusztán a fantázia szüleményei voltak. A tanulatlan nyomorultakról szóló narratívákat, akik aljas módon próbálják megakadályozni, hogy a gyerekeik kapcsolatba kerüljenek a bevándorlókkal, felváltotta a valóság:
Ez a 2015 és 2018 között Svédországot sújtó kollektív őrület annyira egyedülállóan svédnek tűnt, hogy feltételeztük, hogy valami ehhez hasonlót lehetetlen lenne hazánkon kívül megismételni.
2016-ban és 2017-ben ez az érvelés értelmet nyert. A menekültválság, amely állítólag mindennek a kiváltó oka volt, egész Európára kiterjedő jelenség volt. Skandináv szomszédainkat - történelmi és kulturális rokonainkat - azonban úgy tűnt, hogy ez nem érintette. Ők nemcsak sokkal kevesebb menekültet fogadtak be, mint mi, hanem immunisnak tűntek a politikai polarizációra és - őszintén szólva - a társadalmi pszichózis azon formájára is, amely akkoriban Svédországban nagyon elterjedt.
A 2015 vége és 2018 vége között tartó svédországi "különleges időszak" oka (felületesen) egyszerűnek tűnt: a menekültválság és a bevándorlás nagyobb kérdésköre.
Ebben az olvasatban az idővonal a következő: a szíriai fiú, Alan Kurdi halála és a török tengerparton partra mosott holttestéről készült kép elterjedése segített meggyújtani a humanitárius tüzet a svéd társadalomban.
Ez viszont egyre nagyobb polarizációt és dühöt váltott ki, amely az önző vagy "visszaeső" svédek ellen irányult, akik más álláspontot képviseltek a menekültekkel kapcsolatban. Túlságosan rasszisták, túlságosan megrögzöttek vagy túlságosan önzőek voltak ahhoz, hogy meghallgassák a humanitárius felhívást.
Ebben az elbeszélésben a Svédországban ezekben a forradalmi években tapasztalható tumultus a menekültkérdésre vezethető vissza. A társadalmi pánik ma már ismerős elemeit, amelyek ezekben az években a mindennapi élet részévé váltak, mint például
A 2015 vége és 2018 vége között tartó svédországi "különleges időszak" oka (felületesen) egyszerűnek tűnt: a menekültválság és a bevándorlás nagyobb kérdésköre.
Ebben az olvasatban az idővonal a következő: a szíriai fiú, Alan Kurdi halála és a török tengerparton partra mosott holttestéről készült kép elterjedése segített meggyújtani a humanitárius tüzet a svéd társadalomban.
Ez viszont egyre nagyobb polarizációt és dühöt váltott ki, amely az önző vagy "visszaeső" svédek ellen irányult, akik más álláspontot képviseltek a menekültekkel kapcsolatban. Túlságosan rasszisták, túlságosan megrögzöttek vagy túlságosan önzőek voltak ahhoz, hogy meghallgassák a humanitárius felhívást.
Ebben az elbeszélésben a Svédországban ezekben a forradalmi években tapasztalható tumultus a menekültkérdésre vezethető vissza. A társadalmi pánik ma már ismerős elemeit, amelyek ezekben az években a mindennapi élet részévé váltak, mint például
- az emberek nyilvános kerülése politikai nézeteltérések miatt,
- a kettős beszéd, amelyet azért folytattak, hogy ne váljanak a társadalmi visszaélések célpontjává,
- és a közelmúlt történelmének elhallgatása egyfajta politikai "nulladik év" megteremtése érdekében, mind a túlzott humanitárius lelkesedésből fakadóan magyarázták.
Az emberek valóban törődtek a menekültekkel, és lelkesedésükben a dolgok talán egy kicsit kicsúsztak a kezükből. De vajon tényleg ez történt?
Van egy szemernyi igazság a humanitárius lelkesedésről szóló állításokban. Rövid ideig a menekültekkel foglalkozó civil szervezeteknek szánt adományok és a nekik dolgozó önkéntesek száma robbanásszerűen megugrott. Sajnos ezek a robbanások gyakran meglehetősen sekélyesnek és kontraproduktívnak bizonyultak.
A szervezeteket elárasztották a kisgyermekeknek szánt játékok és ruhák, még akkor is, ha az országba érkező emberek többsége idősebb férfi volt.
Van egy szemernyi igazság a humanitárius lelkesedésről szóló állításokban. Rövid ideig a menekültekkel foglalkozó civil szervezeteknek szánt adományok és a nekik dolgozó önkéntesek száma robbanásszerűen megugrott. Sajnos ezek a robbanások gyakran meglehetősen sekélyesnek és kontraproduktívnak bizonyultak.
A szervezeteket elárasztották a kisgyermekeknek szánt játékok és ruhák, még akkor is, ha az országba érkező emberek többsége idősebb férfi volt.
Az igazságot kimondani rasszista-bélyeg nélkül lehetetlenné vált, ezért a "kimondhatatlanság" lett a norma
Erre rámutatni azonban kockázatos vállalkozás volt.
A rasszizmus vádja és az ezzel járó társadalmi és pénzügyi tönkremenetel kockázata valóban nagyon nagy volt. Sok minden kimondhatatlanná vált azokban az években, beleértve a demográfiai kérdéseket, a különböző önkormányzatokra nehezedő hatalmas pénzügyi terheket, valamint azt a nagyobb kérdést, hogy milyen negatív következményekkel járhat a Svédországba irányuló, példátlan ütemű és mértékű migráció.
Ironikus módon az egyik oka annak, hogy Svédország ma sokkal kevésbé polarizált, mint sok más nyugati ország, valószínűleg az a megkésett felfedezés, hogy a bevándorlásnak ezek a következményei valójában nagyon is valósak és hogy a "narratíva formálásának" módszerei nem igazán tudják megváltoztatni az anyagi valóságot. Már késő!
Ennél is kritikusabb az a felismerés, hogy senki - különösen a progresszív középosztálybeliek - nem akarnak ezekkel a következményekkel együtt élni.
Ironikus módon az egyik oka annak, hogy Svédország ma sokkal kevésbé polarizált, mint sok más nyugati ország, valószínűleg az a megkésett felfedezés, hogy a bevándorlásnak ezek a következményei valójában nagyon is valósak és hogy a "narratíva formálásának" módszerei nem igazán tudják megváltoztatni az anyagi valóságot. Már késő!
A bűnözés, a túlzsúfolt iskolák, a társadalmi és etnikai feszültségek, valamint a bevándorlóbandák által a svéd nemzetiségű gyerekek ellen elkövetett erőszakos cselekmények mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a témához való hozzáállás lehűljön.
Sőt, a förnedringsrån (szó szerint "megalázó rablás") szó mostanra bekerült a svéd szótárba, mint olyan rablások kifejezése, amelyek a szadista kegyetlenség egy sajátos fajtáját mutatják, ahol az elkövetők célja leginkább az, hogy fájdalmat és megaláztatást okozzanak áldozatuknak.
Így aligha meglepő, hogy Kabul nemrégiben történt tálib bukását valójában nem a svéd humanitárius elkötelezettség növelésére irányuló felhívásokkal, hanem inkább feltűnő hallgatással fogadták, kivéve Löfven miniszterelnök beszédét, amelyben megígérte, hogy az ország "soha nem tér vissza a 2015-ös napokhoz".
Utólag belegondolva a bevándorlás ma már nem önmagában fontos kérdésnek tűnik, hanem egyfajta éknek, amely a hatalom félelmének és a saját választóik egy részével szembeni haragjának egy nagyon sajátos politikai pillanatához igazodik.
Így aligha meglepő, hogy Kabul nemrégiben történt tálib bukását valójában nem a svéd humanitárius elkötelezettség növelésére irányuló felhívásokkal, hanem inkább feltűnő hallgatással fogadták, kivéve Löfven miniszterelnök beszédét, amelyben megígérte, hogy az ország "soha nem tér vissza a 2015-ös napokhoz".
A jobboldali populista Svéd Demokraták 2010-ben jutottak be a parlamentbe, de sokan meg voltak győződve arról, hogy csak múló hóbortot jelentenek, amely hamarosan elmúlik. 2014-re azonban több mint megduplázták szavazatarányukat, és a Riksdag harmadik legnagyobb pártjává váltak. Ez a választást követő hetekben és hónapokban hatalmas politikai aggodalmat keltett a "csevegő osztály" körében, a Donald Trump által okozott sokk előzményeként.
Svédország a 2016-os választások után az Egyesült Államokban tapasztaltakhoz hasonló politikai és társadalmi rendkívüli állapotba került. Az elvakult humanitárius kirobbanás helyett valószínűleg inkább a városi középosztály politikai szorongásának kirobbanásaként kellene értelmezni azt, ahogyan a menekültválság Svédországot érintette.
A menekültválság során meghúzott harcvonalak nagyon egyszerűek voltak:
Svédország a 2016-os választások után az Egyesült Államokban tapasztaltakhoz hasonló politikai és társadalmi rendkívüli állapotba került. Az elvakult humanitárius kirobbanás helyett valószínűleg inkább a városi középosztály politikai szorongásának kirobbanásaként kellene értelmezni azt, ahogyan a menekültválság Svédországot érintette.
A menekültválság során meghúzott harcvonalak nagyon egyszerűek voltak:
Az egyik oldalon ott voltak a "szánalmas bevándorlásellenesek" (bár ez a kifejezés 2015-ben még nem volt használatban). Ők voltak az ellenség. Mert gyűlölték a bevándorlókat, a melegeket.
Ez a gyűlölet nem abból fakadt, hogy egy bizonyos gazdaságpolitika vesztesei voltak. Nem, "azok az emberek" "gyűlölete" az általános utálatosságból, a műveltség és az erkölcsi tartás hiányából fakadt. A plebs ellenében álló hivatásos és vezető rétegek úgy állították be magukat, mint magának az emberiségnek a barátai és szövetségesei.
Svédország a jövő kapuja volt. A 2015-2018 közötti intenzív polarizáció a vidéki vs. városi, "bárhol" vs. "valahol" mára rendkívül ismertté vált nyugati mintát követte. 2015-ben a (többnyire képzeletbeli) SD-szavazó vidéki parasztok valódi félelme és gyűlölete hirtelen, csodával határos módon kirajzolódhatott élesben: jó kontra rossz, humanizmus kontra önzés.
Ez a gyűlölet nem abból fakadt, hogy egy bizonyos gazdaságpolitika vesztesei voltak. Nem, "azok az emberek" "gyűlölete" az általános utálatosságból, a műveltség és az erkölcsi tartás hiányából fakadt. A plebs ellenében álló hivatásos és vezető rétegek úgy állították be magukat, mint magának az emberiségnek a barátai és szövetségesei.
Svédország a jövő kapuja volt. A 2015-2018 közötti intenzív polarizáció a vidéki vs. városi, "bárhol" vs. "valahol" mára rendkívül ismertté vált nyugati mintát követte. 2015-ben a (többnyire képzeletbeli) SD-szavazó vidéki parasztok valódi félelme és gyűlölete hirtelen, csodával határos módon kirajzolódhatott élesben: jó kontra rossz, humanizmus kontra önzés.
A svéd középosztálybeli családok ma már mindent megtesznek azért, hogy a saját gyerekeik ne keveredjenek bevándorlókkal az iskolában. Aggódnak a tanulmányi következmények miatt - nem is beszélve az erőszak és a rendbontás kockázatáról -, ha a bevándorlókat beengedik az "ő" iskolájukba.
Svédországban a magán charteriskolák megengedő rendszere, bár gyakran támadják, hogy valamiféle neoliberális logikát tükröz, a gyakorlatban sok szülő számára a gyermekeik önszegregációját jelenti.
Svédország, amely történelmileg egalitárius és homogén ország, soha nem foglalkozott olyan várostervezéssel, amelynek célja, hogy a szegények ne találkozhassanak a gazdagokkal.
Svédország, amely történelmileg egalitárius és homogén ország, soha nem foglalkozott olyan várostervezéssel, amelynek célja, hogy a szegények ne találkozhassanak a gazdagokkal.
A középosztály képessége, hogy elszigetelje magát a bevándorlás kevésbé kívánatos következményeitől, összeomlott; a rendkívül jómódú városrészekben, például a stockholmi Strandvägenben élők most utcai versenyekről, lopásokról és nyílt utcai drogkereskedelemről panaszkodnak.
Ennek eredményeképpen a menekültek befogadásáért a válság éveiben harcolók közül néhányan később részt vettek vagy akár vezettek helyi tiltakozásokat is, amelyek a bevándorló és az őslakos diákok egy iskolában való keveredése ellen irányultak.
Egy Trollhättanban hozott döntés, miszerint a migránsok lakta területekről más iskolákba buszoztatják a gyerekeket, 2020 végén heves tiltakozásba ütközött.
A lázadás egyik vezetője kj volt?
Az a korábbi liberális párti politikus, Rita Svensson, aki 2016-ban még azt támogatta, hogy a szegregáció megtörése érdekében a diákok buszkártyát kapjanak.
A "szánalmas bevándorlásellenesek" elleni küzdelem ügyének azonosítása a bevándorlók befogadásának ügyével a városi középosztály számára visszafelé sült el.
A "szánalmas bevándorlásellenesek" elleni küzdelem ügyének azonosítása a bevándorlók befogadásának ügyével a városi középosztály számára visszafelé sült el.
Két imperatívusz között találják magukat. Egyrészt a politikai "betolakodók", akik nem osztják saját érzékenységüket (vagy csupasz osztályérdekeiket), amelyeket a Svéd Demokraták oly baljósan "felbátorítottak", fenyegetést jelentenek a természetes politikai rendre. Akárcsak az Egyesült Királyságban, itt is mindenki könnyelműen elfogadta, hogy a globalizáció veszteseinek "nincs más választásuk", minthogy ugyanazokra a pártokra szavazzanak, amelyek a kisajátításukat tervezték.
Másrészt a középosztály felfedezte, akárcsak a trollhättani szülők, hogy a migráció következményei nem tetszenek nekik. Az előkelő humanizmusuk eltűnt.
Ma Svédország kulturális forradalma furcsa helyzetben van. A svéd társadalomban most nyugtalan tűzszünet uralkodik.
Bár a "szánalmas bevándorláselleneseket" még mindig gúnyolják, de már nincs benne akkora támadás. Az SD-szavazókat már nem fenyegeti a karrierjük kerékbe törés.
Stockholm azon területein, ahol az ország legtöbb újságírója él, valószínűleg kevésbé kínos nyíltan bevallani, hogy szimpatizálnak az SD-vel a bevándorlással kapcsolatban, mint büszkén hirdetni, hogy Svédország még messze nincs tele, és a következő néhány évben legalább egymillió afgán állampolgárt kellene befogadnia.
Másrészt a középosztály felfedezte, akárcsak a trollhättani szülők, hogy a migráció következményei nem tetszenek nekik. Az előkelő humanizmusuk eltűnt.
Ma Svédország kulturális forradalma furcsa helyzetben van. A svéd társadalomban most nyugtalan tűzszünet uralkodik.
Bár a "szánalmas bevándorláselleneseket" még mindig gúnyolják, de már nincs benne akkora támadás. Az SD-szavazókat már nem fenyegeti a karrierjük kerékbe törés.
2021-ben a "ne kérdezd, ne mondd el" ki nem mondott hozzáállása uralkodik.
Stockholm azon területein, ahol az ország legtöbb újságírója él, valószínűleg kevésbé kínos nyíltan bevallani, hogy szimpatizálnak az SD-vel a bevándorlással kapcsolatban, mint büszkén hirdetni, hogy Svédország még messze nincs tele, és a következő néhány évben legalább egymillió afgán állampolgárt kellene befogadnia.
A svéd politika kemény, kirekesztő éle többnyire eltűnt; a rosszul gondolkodókat talán a Twitteren kellene letiltani, de nem feltétlenül kellene kirúgni, a vadonba űzni vagy erőszaknak kitenni őket.
Bizonyos szempontból a svéd politika "mérsékletesség" felé fordulása jó dolog.
A progresszív szféra belső magján kívül - például a civil szervezeteken és az egyetemeken kívül - már nem lehet hirtelen kirúgni azért, mert szimpatizálsz egy olyan párttal, amelyet a nemzet egynegyede és egyötöde támogat. A radikálisok lassan felhagynak a régi felmondáskultúra módszereivel és olyan furcsa elképzelésekkel állnak elő, mint a demokratikus vita (borzalom!).
De kétséges, hogy a svéd példa máshol optimizmust kellene, hogy keltsen.
2014 után a "globalizmus vesztesei" a politikai relevanciáért játszottak, szembefordulva a politikai színteret uraló városi középosztállyal. Egy évvel később ugyanezek a városi középosztályok kíméletlen háborút hirdettek a "belső ellenség" ellen.
Ma már világos, hogy Svédország csupán a kanári volt a szénbányában; alig néhány évvel később számos más nyugati ország zajos háborút vívna a saját, hazai "szánalmas bevándrolásellenes pártjával".
A progresszív szféra belső magján kívül - például a civil szervezeteken és az egyetemeken kívül - már nem lehet hirtelen kirúgni azért, mert szimpatizálsz egy olyan párttal, amelyet a nemzet egynegyede és egyötöde támogat. A radikálisok lassan felhagynak a régi felmondáskultúra módszereivel és olyan furcsa elképzelésekkel állnak elő, mint a demokratikus vita (borzalom!).
De kétséges, hogy a svéd példa máshol optimizmust kellene, hogy keltsen.
2014 után a "globalizmus vesztesei" a politikai relevanciáért játszottak, szembefordulva a politikai színteret uraló városi középosztállyal. Egy évvel később ugyanezek a városi középosztályok kíméletlen háborút hirdettek a "belső ellenség" ellen.
Svédország esetében ennek a háborúnak a casus bellije - történelmileg példátlan mennyiségű menekült befogadása nagyon rövid idő alatt, anélkül, hogy átgondolták volna ennek következményeit - olyan helyzetet teremtett, amelyben a bevándorlók bűnözésének, a kulturális sokknak és az etnikai erőszaknak a kérdései ellenszenvesebbek lettek, mint maguk a "szánalmas bevándorlásellenes" sajnálatra méltó emberek.
Svédország sok tekintetben az első nyugati ország volt, amely hangosan hadat üzent saját lakosságának egyre növekvő szegmensének. 2015-ben az országot eluralkodó társadalmi őrület meglehetősen egyedülálló kiugrónak tűntette fel, rövid időre megerősítve azt a mélyen gyökerező nemzeti kivételességet, amely országunk nemzeti ideológiájának egy részét alkotja.
A belső ellenséggel szembeni politikai démonizálás tovább erősödik. "A leplezetlenek"; "az oltatlanok"; "chudok"; "magatárok"; "brexitisták". Mindezek a címkék, mint kiderült, hihetetlenül képlékenyek és így politikailag hasznosak.
És bár ez a háború legalábbis átmenetileg lecsillapodott Svédországban, az a mód, ahogyan ez történt, inkább kivételnek tűnik, mint szabálynak.
És bár ez a háború legalábbis átmenetileg lecsillapodott Svédországban, az a mód, ahogyan ez történt, inkább kivételnek tűnik, mint szabálynak.
A teljes cikket fordította és szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete
Forrás: UnHerd
Forrás: UnHerd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése