A hírhedt Stanford Börtönkísérlet
Philip Zimbardo 1971-es világhírű pszichológiai emberkísérletét mindenki jól ismeri. Önként jelentkező egyetemisták egy része börtönőr, másik fele rab lesz....Senki nem gondolta, hogy 6. napon már le kell állítani az egészet közvetlen életveszély miatt.
Ebben a 2015-ös filmben nagyon jól és hitelesen feldolgozták!
Sajnos az emberiség egyedei (szinte kivétel nélkül) ezért reagálnak és viselkednek sokkoló és brutális vagy éppen tétlen módon, amikor hatalmat kapnak kezükbe, vagy kerülnek áldozati szerepbe....
Így működik az összes diktatúra és háború.
Bármelyik lakatlan szigetre 'ledobott' embercsoport ugyanezt produkálja sajnos.....
A film a kísérlethez hasonlóan borzalmasan tanulságos és annak szinte szó szerinti hiteles feldolgozása!
This is the HUMANITY ... This is the REALITY ... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
Több mint 40 éve annak, hogy a kaliforniai Stanford Egyetem tanára, Philip G. Zimbardo elvégezte hírhedt börtönkísérletét, amelyet időnként máig is felkap a média. A kísérlet azt a kérdést pedzegette, hogy vajon az emberek, ha hatalmat kapnak a kezükbe, mennyire tudnak lealacsonyodni és olyan dolgokat tenni másokkal, amelyekbe saját maguk is beleborzonganának külső szemlélőként.
Philip G. Zimbardo, a világhírű szociálpszichológus kísérlete azt mutatta meg, hogy bizonyos helyzetek felhatalmazást adhatnak teljesen normális gondolkodású és érzelmi világú, átlagos, erkölcsös életű embereknek is arra, hogy másokkal kegyetlenül bánjanak. Azt, hogy valóban igaz-e a tézis, máig sokan vitatják, az viszont kétségtelen, hogy Zimbardo kutatócsoportjának viszonylag egyszerű eszközökkel sikerült napok alatt egészen megdöbbentő eredményeket produkálnia néhány hétköznapi egyetemista részvételével.
A korabeli körülményekhez képest remekül dokumentált kísérletet Zimbardo az amerikai haditengerészet felkérésére végezte 1971-ben: azt igyekezett kideríteni, milyen hatással vannak a felvett társadalmi szerepek a viselkedésre, és ehhez berendezett egy makettbörtönt az egyetem Pszichológia Tanszékének alagsorában.
A 23 résztvevőt, akiknek 15 dolláros napidíjat fizetett, 70 jelentkezőből választotta ki annak alapján, hogy mennyire bizonyultak kiegyensúlyozottnak és épelméjűnek, majd egyszerű pénzfeldobásos módszerrel döntötte el, hogy a többségükben fehér bőrű, középosztálybeli diákok közül ki játssza a smasszer, és ki a rab szerepét. A kísérleti személyek mindegyikével felvették a ma is gyakran használatos MMPI tesztet, amely tartalmazza a dominancia, agresszió skálákat is. Ez azért volt fontos, hogy már előre kiszűrjék a szadista hajlamú, netán mazochista, kóros, valamint a túlzottan agresszív személyeket. Ezzel kapcsolatosan például jogos kritika, hogy elegendő-e pusztán egy papír-ceruza teszt eredményeire hagyatkozva ilyen messzemenő következtetéseket levonni, és azt szűrőként használni. Az eredmények és a mai pszichológiai gyakorlat alapján semmiképpen.
Az első nap viszonylagos nyugalomban, mondhatni vidáman telt; a 12 foglyot annak rendje és módja szerint "letartóztatta" a kísérlet korai szakaszában közreműködő helyi rendőrség, ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték őket, ismertették velük jogaikat, aztán a börtönben átöltöztették őket a Zimbardo által kieszelt rabruhába: hálóingbe és gumiszandálba.
A pszichológus minden körülményt úgy alakított, hogy a rabokat olyan bánásmódban részesítsék, amely éles helyzetben is előfordulna. A börtönőr szerepét játszó kísérleti személyeket egyenruhával, botokkal és napszemüvegekkel szerelte fel, hogy ezzel is megerősítse felsőbbrendűség érzésüket.
Zimbardo magára is osztott szerepet - ő lett a börtön főfelügyelője -, ami sokak szerint alapjaiban kérdőjelezi meg a kísérlet hitelességét.
2. nap: Elszabadul a pokol
Mindezek ellenére, valóban meglepő, hogy már a második napon "elszabadult a pokol". Az egyik cella lakói ugyanis fellázadtak, elbarikádozták magukat és cukkolni kezdték az őröket, mire azok erőszakkal benyomultak a cellákba, és "rendet tettek".
Az őrök az erőszak mellett lelki terrorhoz is folyamodtak, így létrehoztak egy kiváltságos cellát, és aki jól viselkedett, kapott rendes ennivalót, sőt megengedték neki, hogy mosakodjon és fogat mosson. A renitenseket viszont fekvőtámaszokkal és felülésekkel igyekeztek jobb belátásra bírni. Vécére menni este tíz után nem engedték őket, csak egy vödörbe végezhették a dolgukat, így a játékbörtönt lassan elárasztotta a bűz is.
A helyzetet először a 8612-es számú fogoly elégelte meg, aki állítólag egyszerűen őrültnek tettette magát, és egész nap badarságokat kiabált. 36 órányi raboskodás után a kísérlet vezetői kénytelenek voltak elbocsátani a játékbörtönből.
A pszichológus szerint a rabok háromféleképpen viszonyultak a folyamatos megaláztatásokhoz, a reménytelenséghez és a frusztrációhoz:
1., egy részük küzdött ellene,
2., volt, aki passzivitásba és letargiába menekült,
3., és volt, aki minta-rabbá vált.
A smasszereket is három kategóriába sorolta Zimbardo:
1., voltak köztük olyanok, akik sajnálták a rabokat,
2., voltak, akik keményen de igazságosan bántak velük,
3., és voltak, akik ott alázták meg őket, ahol csak tudták.
A legagresszívebb őr, egy szőke, folyamatosan napszemüvegben parádézó egyetemista, becenevén John Wayne volt, aki szórakozásból erotikus szerepjátékra kényszerítette a rabokat, és minden szabálysértésre fekvőtámaszozni küldte őket. A szimulált börtönben néhány nap alatt bevett szokássá vált a rabok testi-lelki kínzása, a több órásra nyújtott névsorolvasás, vécépucolás puszta kézzel, alvás a betonpadlón, közös kántálás, illetve a rabtársak szívatása is.
A kegyetlenkedések miatt a pszichológus professzor hat nap után kénytelen volt véget vetni a kéthetesre tervezett kísérletnek.
Akkor jött rá, hogy nincs minden rendben, amikor egy idősebb hallgató, aki megfigyelőként érkezett a tanszék alagsorába, figyelmeztette rá:
"Borzasztó, amit azokkal a fiúkkal művel."
Zimbardo maga is bevallja, hogy önjelölt főfelügyelőként észrevétlenül a börtönhierarchia részének kezdte képzelni magát, és nehezen tudta elválasztani a valóságot a szimulációtól.
Zimbardo saját bevallása szerint nem volt képes tárgyilagos megfigyelőként viselkedni a kísérlet során, amelyben a „börtönigazgató” szerepét játszva maga is részt vett. A negyedik napon az egyik őr a rabok beszélgetéséből egy állítólagos, kívülről is segített tömeges kitörési kísérletről vélt hallani. Erre reagálva Zimbardo megpróbálta rávenni a helyi rendőrőrsöt, hogy a kitörés vélt időpontjára átszállíthassák a foglyokat a rendőrség használaton kívül helyezett, a tanszéki alagsornál biztonságosabb, volt börtönébe. A rendőrség elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy ezt biztosításuk nem fedezné. Zimbardo ekkor visszaemlékezései szerint, az események hatása alatt - szerepével immár teljes mértékben azonosulva - felháborodott azon, hogy a rendőrök visszautasították a „büntetésvégrehajtási intézetek közötti együttműködést”.
A hírhedt kísérletből Zimbardo által először sokak által levont, túlzó és általánosító alapkövetkeztetést - vagyis hogy a börtönkörnyezet az őröket brutális vadállatokká, a rabokat elnyomott, szenvedő alanyokká, valódi rabokká változtatja - már a hetvenes évek elején sokan kétségbe vonták.
Erich Fromm, a szociálpszichológia meghatározó alakja, a frankfurti iskola jeles képviselője például 1973-as, A rombolás anatómiája című munkájában kétségbe vonja Zimbardo legtöbb megállapítását. Fromm szerint a szadizmus és a megaláztatássorozat nemcsak az őrök viselkedésének tudható be, hanem a Zimbardo által felállított börtönszabályzatnak is; mivel a rabokat valódi rendőrök tartóztatták le, soha nem lehettek igazán biztosak benne, valóban vádolják-e őket, vagy tényleg csak egy kísérlet alanyai, és Zimbardo értékeléséből a precizitást is hiányolta, amely elengedhetetlen lenne az eredmények tudományos szintű, megbízható értékeléséhez.
Érdekes megfigyelés az is, hogy a kísérlet után furcsa mód nem az őrök szerepében operáló személyeknél, hanem a raboknál változtak negatív irányba az MMPI teszt eredményei, vagyis ők azok, akik a teszt alapján feltehetőleg agresszívabbá, dominánsabbá kezdtek válni a szituáció hatására, és nem a börtönőrök, amely szintén megkérdőjelezi a kísérlet módszertanát, illetve a papír-ceruza teszt elégségességét. Ráadásul hozzátartozik ehhez, hogy utóbbiak nem voltak a nap 24 órájában a kísérlet résztvevői, hazamehettek és élhették normális életüket, míg a börtönben levezették a feszültségeket.
This is the REALITY.... - Ez a valóság!
Philip G. Zimbardo Magyarországon:
"How we went about testing these questions and what we found may astound you. Our planned two-week investigation into the psychology of prison life had to be ended after only six days because of what the situation was doing to the college students who participated. In only a few days, our guards became sadistic and our prisoners became depressed and showed signs of extreme stress. Please read the story of what happened and what it tells us about the nature of human nature."
Forrás: (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése