Az utolsó békeéveinket éljük - Sokan észre sem veszik - De már a Pápa is a világháborúra figyelmeztet

Százötven éve a kiegyezéskor, 1867-ben legtöbben úgy vélték, a megállapodás, következésképpen a béke örök időre szól. Soká tartott valóban. Közel ötven esztendőn át képes volt elfogadtatni, hogy az érdekellentétek túlhaladottak, a boldogulásnak a természeti csapásokon kívül semmi sem állja útját.

Az emberek 1914 tavaszán is azt hitték, a háborút egyik hatalom se kockáztatja. Kitörésekor II. Vilmos német császár a következő kijelentésre ragadtatta magát:

„Mire a falevelek lehullanak, katonáink otthon lesznek.” A pusztító harcok során a média nem átallotta propagálni: „A háború, amely véget vet minden háborúnak.”

Most 2017-ben nagycsütörtöki üzenetében már a Pápa is világháborúra figyelmeztet minket. Hogyan jutottunk idáig?  

A hadviselő felek akkoriban arra végképp nem gondoltak, hogy a világégés véres forradalmakhoz vezet, a cári rendszer összeomlik, majd Oroszországban a bolsevikok, Németországban a nácik jutnak hatalomra.

A nyugati politikusok többsége még 1938-ban is reménykedett, hogy a második világháború elkerülhető. Hiába írta meg Ortega y Gasset A tömegek lázadását, Oswald Spengler A Nyugat alkonyát, a közöny és a vakhit csekély kivétellel általános volt. Arra sem gondoltak, hogy Európa kettészakad, s a szembenállás kis híján atomháborúhoz vezet. A gyarmatbirodalmakban fel sem merült, hogy afrikai, közel- és távol-keleti uralmuk az utolsókat rúgja, végül kontinensnyi területek süllyednek káoszba és tömeggyilkos diktatúrákba.



A politikusok – tisztelet a kivételnek – a tanulságot százhárom éve, hetvennyolc éve és ma sem hajlandók levonni. A nyugat-európai jólét még van olyan szivárványos, hogy túlragyogja a láthatáron gyülekező felhőket.
A kezdődő haláltáncnak a tavalyi kölni szilveszteri utcabálon tomboló nemi erőszak csak egy epizódja volt. A robbantásokat, késeléseket, gázolásokat az átlag európai már-már éppolyan megszokottnak tekinti, mint az autóbaleseteket.

A józan, anyagias szemléletű németek, belgák, luxemburgiak, hollandok, dánok, svédek többségének az sem szúr szemet, hogy a kevéssé hatásos biztonsági intézkedések és a menekültek ellátása milliár­dokba kerül. A pénzt reménytelen integrációs programokra fordítják, ráadásul, ha közvetve is, az embercsempészeket súlyos összegekkel támogatják. Tízezrek fúlnak a Földközi-tengerbe. Ki tudja, hányan halnak meg az úton, többek közt levegőtlen furgonokban?

Ám az emberi jogi harcosok és légkondicionált irodákban ücsörgő gazdáik a gerjesztett újkori népvándorlás áldozatairól tudomást se vesznek, vagy a hajótörötteket egyenest az olasz partokra szállítják. Kapkodó intézkedések, szemforgatás, vádaskodás, a tények elhallgatása – minden együtt van ahhoz, hogy a választókat újra és újra megtévesszék. Ezek után abban sincs semmi meglepő, hogy a római kormány a szétbombázott Líbia hatvan (!) törzsi vezetőjével tárgyalt a migránsok feltartózta­tása végett. Bár Angela Merkel kancellár Erdogan elnökkel tavaly tető alá hozott egy megállapodásfélét, s a nyomás valamelyest enyhült, azóta az EU–török viszony mélypontra süllyedt. Mára az egyezmény puszta léte is kérdésessé vált.



A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság George Soros egy magyar(országi) szervezetének feljelentése nyomán két bangladesi menekült javára közel hatmilliós kártérítés mellett döntött. Az ügy szépséghibája: nem tudni, a kedvezményezettek hol tartózkodnak. A feljelentő eljárási költségét is a magyar államnak kell kifizetnie. Az abszurd ítélet szerint jelentős összeg jár a másfél tucat országon, végül a magyar, illetve a schengeni határon jogellenesen átgázolóknak.

Már csak az a kérdés:
  hogy jutott idáig a két világháborút, a spanyol, majd a jugoszláviai polgárháborút és a nem szűnő ukrajnai harcokat elszenvedő Európa?

A válasz két hasonló tartalmú kifejezés gyökeres különbségében rejlik. Szabadelvűség és liberalizmus: a polgári szabadságjogok 19. és kora 20. századi értelmezése messze nem azonos a maival. Előbbi a rendi társadalom meghaladását és az emberi jogok kiterjesztését szolgálta, utóbbi azok felelőtlen túlterjeszkedését.



Nem véletlen, hogy a bécsi forradalmárok, Kossuthék, majd Podmaniczky Frigyes és Széll Kálmán pártjai nevükben is szabadelvűek voltak, míg a jobblétre szenderült SZDSZ és maradványai, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor meg a belga Verhofstadt vagy a talján Gianni Pittella baloldali liberálisok. Zavaros eszméik jelen vannak más ellenzéki pártocskákban és alkalmi szerveződésekben is.

Közös nevezőjük a tagadás, a marginális csoportok támogatása és a törpe kisebbségek szembefordítása az óriási többséggel. Eszköztárukból nem hiányzik az emberi irigység gerjesztése és a demagógia. Az MSZP Fizessenek a gazdagok! jelszava egyszerre jakobinus és rákosista, vagyis az európai história legvéresebb korszakait idézi fel. Ijesztő korlátoltságra vall, hogy mind a magyar, mind az európai balosok, zöldek és liberálisok az érték- és toleranciaromboló betelepülést előbb álproblémának nevezik, majd nyíltan támogatják. Ellenfeleiket nácinak, rasszistának, legjobb esetben nacionalistának címkézik, mintha a világ egy óriási átjáróház volna. Erőszakos népboldogítók, akiknek az évezredes európai kultúra, a nemzetek nehezen kivívott önállósága és a szerves történelmi fejlődés perspektívája alig valamit vagy semmit se jelent.



Többségük nem a mában és a közeljövőben, hanem valamiféle virtuális valóságban él. Elvetik a vallást mint a közösség spirituális összetartásának eszközét, eltorzítják a jogot (az igazságszolgáltatás helyébe jogszolgáltatás lép) és rombolják a törvények végrehajtóját, az államot. A különböző szivárványkoalíciók a népakarat, illetve a választójog paródiájává züllenek. Ez a koncepció nem más, mint civilizációnk, hagyományaink s a családról vallott nézeteink antitézise. A szolgáltató állam kiépülése során a polgárok egyre ritkábban kerülnek olyan helyzetbe, hogy kénytelenek legyenek önmagukról és a közösségről gondoskodni.



A fejlett egészségügy – inkább egészségipar – és a túlfeszített szociális háló leveszi a felelősséget az egyén válláról, illetve másokra, jobb híján az államra hárítja. Zsoldoshadseregek feladata, hogy elemi érdekeink védelméről gondoskodjanak. Az egyén elidegenedésének ösztönzője a kultúra elsekélyesedése és a mohó túlköltekezés. A hangadó politikusok többsége a rohamos népességfogyás ellenszereként a migránsok befogadását ajánlgatja, tekintet nélkül annak árára és veszélyeire. Az Ázsiába telepített ipar és a fejlett technológia alkalmazása során európaiak milliói válnak munkanélkülivé, akiket az adófizetőknek a jövevényekkel együtt kell eltartaniuk. Idő kérdése, mikor roppan össze a védekezésre és megújulásra képtelen társadalom.



Ugyanilyen ijesztő a tartósan dologtalan tömegeknek a munkamorálra gyakorolt pusztító hatása és az áldozatokkal szemben a bűnözőknek kedvező jogértelmezés.

Az emberi jogok túlhangsúlyozása Európa-szerte hideg polgárháborút idéz elő, melyet a fősodratú média táplál, sőt, az értéktagadó és mindent megengedő nézetek már-már kötelező elfogadását szorgalmazza.
Ez az életidegen felfogás a kultúrától az oktatáson át a törvénykezésig, a vallásfelekezetekig és a közigazgatásig szinte mindenüvé befurakodott. Csak remélni lehet, hogy nem késő visszatérni a józan ész talajára, s a humánumot és a társadalmi szolidaritást oly módon gyakorolni, hogy értékeinket ne eméssze föl.



A vadliberális politika csak ott működik – egyelőre –, ahol a pénz és a választók jó részének az akarata megvan hozzá. Ám ahol hiányoznak, vagyis a közép-európai térségben – ma már Ausztriában is –, kívülről oktrojált, a nemzetek szuverenitását csorbító elképzelés. A stockholmi gázolás négy halálos áldozattal, tizenöt súlyos sebesülttel és a teljes forgalom lezárásával járt.
Stefan Löfven miniszterelnök bejelentette: „Svédországot megtámadták.” Ilyen kijelentés a háború előzményeként hangzik el. Ha egy szociáldemokrata kormányfő így fogalmaz, nincs mit hozzátennünk.

Hamarosan ott kötünk ki, ahol minden elkezdődött. A civilizáció megsemmisíti önmagát, ha átlépünk egy határt. Ahogy Einstein fogalmazott: 

“Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.”

Szükség lenne egy Noé bárkájára, de sehol nem látunk se Noét, se hajót...
Egyedül az egyre magasabb hullámok közeledtét érzékeljük..., azt viszont lesújtó sebességgel közeledve....
És sajnos a nagy többség ebből jelenleg sem lát szinte semmit...
Pontosan ahogy 1914-ben, ahogy 1939-ben.... nyugodtan isszák kávéikat a kávézók teraszán...
(SBG Buddha - VilagHelyzete saját megj.)

Forrás: Magyar Idők



(SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 

JELENLEGI FB-oldal: Facebook.com/VilagHelyzete 
Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

Facebook által likvidált oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World



Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com