Pártállástól függetlenül az elmúlt évtizedekben az amerikai külpolitika vesszőparipája a wilsoni elvek csúfos kigúnyolásának tekinthető demokráciaexport intézménye volt. Az a meglehetősen elrugaszkodott elgondolás, hogy katonai beavatkozás révén, külföldi erők által kikényszerített rendszerváltás keretében az USA bármelyik általa kiszemelt országba bevonulhat, lemondathatja az ott regnáló zsarnok despotát és csatolmányait, új alkotmányt írhat, megtarthat néhány választást és slusszpassz kész is van egy új és stabil demokrácia.Mindezt természetesen játszi gyorsasággal.
Ez az évtizedeken át meghatározó téves elképzelés, annak ellenére tartotta magát, hogy
elhibázott példák sokasága bizonyította az ötlet katasztrofális jellegét.
Stephen M. Walt a nemzetközi kapcsolatok vizsgálatának realista iskolájához tartozó amerikai kutató szerint az USA részéről katonai erő révén történő demokráciaterjesztés számos okból kifolyólag kudarcra lett ítélve.
Először is
a sikeres demokratikus rend sokkal többön múlik, mint a leírt alkotmány vagy a megtartott választások.Általában véve is szükség van egy hatékony jogrendszerre, a pluralizmushoz való széleskörű elkötelezettségre, megfelelő jövedelmi és oktatási színvonalra, valamint széleskörű bizalomra abban, hogy a politikai csoportoknak, melyek veszítenek egy adott választáson megvan az esélyük arra, hogy a jövőben jobban teljesítsenek vagy hatalomra kerülhessenek ismét. Ezeket a kritériumokat a fegyveres amerikai katonák jelenléte nem tudja pótolni.
A legoptimistább liberális vélekedés sem gondolhatja komolyan, hogy ha Nyugaton az erős demokráciák kialakítása évszázadokig tartott - sok helyen erőszakos intermezzók által megszakítva - akkor másutt simán sikerülhet hónapok vagy néhány év leforgása alatt, erős társadalmi beleegyezés vagy bázis nélkül.Ahhoz, hogy elhiggyük, hogy az USA hadserege képes demokráciát exportálni gyorsan és olcsón, nem kevés önhittségre volt szükségünk - írja Walt, amellyel az igazat megvallva nem lehet sokat vitatkozni.
A demokrácia erőszakkal való terjesztése ugyanis az esetek többségében nem virágzó politikai berendezkedésekhez, hanem erőszakos ellenálláshoz és bukottabbnál bukottabb államokhoz vezetett.
Az emberek többsége ugyanis kevésbé veti meg a saját társadalmából származó legdespotább zsarnoki kiskirályok anarchista uralmát, mint a jól felfegyverzett, idegen megszállótól származó rendet.Ráadásul azokat a csoportokat, amelyek a „demokratikus átmenet” során elvesztették hatalmukat, vagyonukat vagy státuszokat, elkerülhetetlenül kísérteni fogja, hogy fegyvert ragadjon. Azok a szomszédos államok pedig, amelyeknek érdekeit szintén hátrányosan érinti az átmenet meg fogják próbálni annak minél hamarabbi megdöntését, visszafordítását.
A külföldi megszálló erők a legnagyobb jóindulattal sem lesznek képesek azokhoz a helyi erőkhöz fordulni, amelyek megfelelő tudással rendelkeznek a helyi közösségről és politikai kultúráról ahhoz, hogy képesek legyenek rendet tenni.
Egy idegen országban
a demokrácia létrehozása hatalmas társadalmi projekt, és azt várni, hogy egy külső hatalom mindezt hatékonyan megvalósítsa olyan, mint megkérni valakit arra, hogy építsen egy atomerőművet tervrajz nélkül egy földrengés szempontjából aktív területen.,mondja Walt, aki két megoldási javaslatot ajánl fel: az egyik, hogy diplomáciai úton-módon érjenek el változásokat a célzott területeken, a másik felvetés pedig az amerikai országimázs romlásának kérdésével függ össze.
Az amerikai demokrácia kiemelkedő működése ugyanis évtizedeken keresztül megkérdőjelezhetetlen tabunak számított, azonban az utóbbi években egyre kevésbé tartja magát.
A katonai beavatkozások elfogadottsága sokkal jellemzőbb, ha az USA-ra mint virágzó, toleráns, igazságos és erős demokráciára tekintünk és nem egy olyan katonai nagyhatalomra, amelyben a társadalmi egyenlőtlenség minden korábbinál nagyobb méreteket ölt, ahol a vezető politikai elit a gyűlölködésen kívül mást nem tesz le az asztalra, ahol a közösségi infrastruktúra teljes összeomlása figyelhető meg és ahol szűk pénzügyi körök határozzák meg a politika működését, a társadalom jelentős része pedig ki van zárva a választásokból. Ilyen országmárkával teljesen érthető, hogy kevésbé lehet vonzó a jövőben az amerikai demokrácia-export kísérlete, mint korábban bármikor.
Röviden:
az Egyesült Államok sokkal jobb munkát tudna végezni a demokrácia népszerűsítése kapcsán, ha először odahaza figyelne az otthoni közvélemény hangjára. Ha Amerika elsődlegesen az amerikai kisemberek életének megjavítását tűzné ki legfőbb célnak, azzal mindennél többet tehetne hozzá a világ demokratizálásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése